Én tanárként dolgozom, és hát el kell mondjam, hogy a gyerekekkel egyre nehezebb. Én eddig csak alsó osztályban tanítottam, és most fel kell néha mennem a felső osztályokba is, és azon túl, hogy ég és föld a két gyerek brigád, meg kell állapítsam azt is, hogy nagyon sokszor sajnos kezelhetetlenek. Nekem mindig sikerül valami csoda folytán szót érteni velük, még a legnehezebb esettel is, valahogy engem nagyon szeretnek, de még így se könnyű. Nem tudom hova vezet ez a világ, de az biztos, hogy nagyon sok pozitív példára és beszélgetésre, konfliktuskezelési fejlesztésre lenne szükségük, mert így biztosan nagyon nehezen fogják jól megállni a helyüket a nagybetűs életben.
A minap például a telefonom ott volt a tanári asztal szélén. Igaz én hagytam ott, mert elfelejtettem magammal vinni, amíg kiszaladtam egy térképért, de amire visszaértem már össze volt törve a telefonom. Nem szándékos volt, mint utólag kiderült a történet, hanem véletlen lökte le az egyik gyerek, ahogy elment az asztal mellett, de érdekes volt, hogy ezt az elején senki sem merte elmondani és senki nem vállalta, hogy ő volt.
Le kellett ülnöm közéjük és el kellett mondanom, hogy nem haragszom, és senki sem fog haragudni, ha nem szándékos volt, és megcsináltatom a telefont, hiszen egy iphone szerviz nagyon gyorsan meg tudja ma már oldani a problémát, de szeretném tudni hogy ki volt és mi történt. Ekkor mert nagy nehezen felállni egy diák és elmesélni hogy mi történt. Ez számomra teljesen hihetetlen. Persze azóta a telefon már tökéletes, az iszereles hihetetlen gyorsan és profin kicserélte a kijelzőt, az osztállyal pedig nagyon jóban lettem. Remélem, hogy ebből az esetből is csak tanultak. Nagyon sok ilyenre lenne szükségük. Remélem az élet meg is adja számukra ezt a fajta pozitív tanulási lehetőséget.